A villanykörte gyönyörű. Pont! :)
Még akkor is, ha nem épp az eredeti funkcióját tölti be, sőt, akkor igazán! Mániákusan imádom a villanykörte formájú dolgokat, és tudtam, hogy bérelhető esküvői dekor csomagunkban tuti lesz egy csomó belőle.
Imádom, mert a maga egyszerűségében varázslatos hangulatot teremt, nagyon mutatós és számtalan módon felhasználható.
Azt bevallom őszintén, kicsit sajnálom, hogy nem sikerült az összes villanykörtét újrahasznosított formában beszerezni, új körtéket „beleztünk ki”. A költői többes szám mondjuk erős, Marci tanulta ki a technikát, hogy hogyan lehet a kis üvegcsékből sérülésmentes kiszedni a belső alkatrészeit. ( igazi szakszerű kifejezések :) )
Tulajdonképpen csodás új életet kaptak a körték, nem mindegyik társuknak adatik meg, hogy kiszabadulhatnak a szobából, és boldogságokhoz asszisztálhatnak. :)
No de, lássuk, hogy használtuk fel mi a fotózáson a körtéket, mit javaslok, és ismét hozok némi inspirációt.
A dekorációs csomag elemeit az esküvőkön pont úgy képzeltem el, ahogy a fotózási helyszínünkön sikerült felhasználni őket. A Rókusfalvy fogadó teraszán egy gyönyörű fa biztosította a helyet, az ágai pont ideálisan alacsonyan helyezkedtek el, úgy aggattuk fel a körtéket, mintha karácsony lenne.
A tökéletes összhatás érdekében az asztaldísznek is használt rezgővirágokból és zöldekből került egy-egy szál a körtékbe. Kötözőanyagként natúr rafiát használtam, de ha láthatatlan rögzítést szeretnétek, lehet damil is, vagy ha a kevésbé natúr színek híve vagy, és az esküvőn van egy fő szín, fellógathatod színes szatén szalaggal is.
A villanykörték felhasználása nyilván nagyon helyspecifikus, hisz nem mindenhol lehet egy gyönyörű fa. A körték jól mutatnak falhoz rögzítve is, vagy ha van lehetőségetek beltéren a plafonról, csilláról, gerendákról is lelógathatjátok.
A kis "kupacolós"megoldás is jól mutat, ahogy ezen a képen is elkészítettem:
Vagy egymás mellett:
Van még egy kedvenc trükköm arra az esetre, ha nem sikerül megoldást találni a sok körte elhelyezésére, vagy csak mert egyszerűen jól néz ki. :) A csomag tartalma egy faág, (ami tudom, teljesen szürreálisnak tűnik, de elképzelni sem tudjátok, mennyi szuper funkciót tölthet be egy ideális ág - később írok róla!) aminek változatos felhasználási lehetőségeiről egy másik bejegyzésben írok még, de most a körték vonatkozásában mutatom meg.
Akasszátok fel valahova a faágat, vagy akár többet, pl. az asztalok fölé, főasztal mögé a falra, vagy a bejárati ajtó fölé, és arra helyezzétek fel eltérő hosszú madzagokra a körtéket.
Ha szeles az idő, vagy egyszerűen csak tetszik a megoldás, tehettek a körték aljába egy kis vizet is, a csillogás kedvelői még csillámport is. *.*
Tehettek egy vázába több ágat is, és arra is felkerülhetnek a körték.
Végül néhány Pinterest inspiráció:
A bérelhető csomagban 25 darab körte található. Ti hogy használtok fel?
Rendelési információkért keressetek minket
Facebookon: Dekor in box
Instagrammon: @dekorinbox
E-mail: dekorinbox@gmail.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.